Győzedelmes út


Igaz Szó – 1974. szeptember

GYŐZEDELMES ÚT

Harmincöt-fokos hőség­ben érkeztünk Dunaújvá­rosba. Répási Gellért vezérigazgató-helyettes mo­solygott rajtunk:
– Fogyni akarnak? A kemencék mellett most nyolcvan fok van!
Pataki József, az Acél­mű pártbizottságának tit­kára:
– Ezek a meleg napok szelektálnak. Ilyenkor mindig akad, aki levágja a szerszámot: “Elég volt! Nem bírom tovább!” Alig tudnak az emberek leve­gőt venni, összeragad az orrcimpájuk, kénytelenek a szájukon lélegezni, de ak­kor meg úgy érzik, mintha millió izzó tű szúrná a torkukat.
Tóth Gusztáv kemence­fejlesztési vezető:
– Aki nem tud verejté­kezni, hamar megszökik tőlünk. Az olvasztárok ilyenkor napi tizenöt li­ter sós szódavizet isznak meg, és izzadnak ki. Há­rom-négy nap alatt kiüt­közik a kiizzadt só a ru­hájukon, megkeményedik az öltözetük…


Pataki József, a Vasmű párttitkára

Olcsó acélt termelnek

Hihetünk Pataki József­nek és Tóth Gusztávnak, mert mindezt nem elbeszélésből tudják. Résztve­vői voltak mindketten 1954. augusztus 19-én, a ma már történelmi és ipartörténeti jelentőségű első csapolásnak.
– Nagy nap volt az! – emlékezett vissza Pataki elvtárs. – Én Csepelen vol­tam olvasztár, mielőtt ide jöttem. Az üzem akkori lét­számának csak 17 százalé­ka volt olyan, aki egyáltalán már látott Martin-üze­met. Kőművesekkel, de el­sősorban építőipari segéd­munkásokkal csapoltuk meg az első – a 3-as számú – kemencét. S hogy milyen körülmények kö­zött? Arra egy példát: ak­kor még a vasmű területén volt a vasútállomás, a restivel együtt. A kocsmá­ból kellett behívni az em­bereket: “Gyertek, mert csapolunk!” A munkafe­gyelemről ezek után azt hiszem nem is kell beszél­nem. Nem voltak hozzá­szokva az emberek a ko­moly, feszes figyelmet kö­vetelő munkához.


Tóth Gusztáv, kemencefejlesztési vezető

Pataki elvtárs volt az olvasztár, Tóth Gusztáv ve­zette a kalapácsot.
– A vasmű hivatalos át­adása 1954. augusztus 20-án történt, az első csapolást azonban 19-én vé­geztük. Nagy szenzáció volt az akkor, mert Du­naújvárosnak akkor nem­csak hívei, ellenségei is voltak. Ma már senki sem vonja kétségbe, hogy szükség volt a vasműre is és a városra is. A vasmű visszafizette a pénzt a népgazdaságnak, amibe került. A legmeggyőzőbb bizonyíték azonban, hogy az országban Dunaújváros termeli a legolcsóbb acélt.


Holdbéli kaktuszok?

Pattog a “kohászbolha”

A vasművet eredetileg évi 450 ezer tonna kapa­citásúra tervezték. Idei ter­melése 1 millió 70 ezer tonna, több mint az első hat év termelése összesen!
A 163 méter hosszú csarnokban, ahol négy hatalmas Martin-kemen­cében rotyog, fő a nyers­vas, nem csak a guta ütő hőség, a robusztus gépek majdhogynem emberi ügyessége is elkáprázta­tott. A lángok fényétől pirosasbarna arcú olvasztá­rok, kezükben hosszú, kampós végű vasakkal úgy dolgoznak itt hogy közben zuhog rájuk a szikraeső. Mozdulatuk serény, de nyugodt – hiszen tűzálló ruhát viselnek.


Zuhog a vas

Nyugalmuk azért is ért­hető, mert sokuk igen rég­óta tűri a “kohászbolhá­nak” csúfolt pattogó, piros fémszikrákat. Az acélmű húsz évvel ezelőtti gárdá­jából még ma is itt dol­goznak százhatvanan. Őket már nem űzi el in­nen sem a “kohászbolha”, sem a meleg.


A martinász és mindennapi csillagszórója

Érdemes fejleszteni

Az öntők még furcsáb­ban néznek ki, mint az ol­vasztárok a hosszú vaspálcáikkal. Nyugodtan elme­hetnének maszkabálba a ruhájukban, olyanok, akár a sivatagi beduinok. Te­nyérnyi helyen sincs sza­badon a testük. Kákai József öntő, látva fotóripor­terünk éhségét egy izgal­mas képre, szikrazápor alá áll. A zápor minden egyes cseppje több mint ezer Celsius-fokos.


Kákai József öntő

Kákái József és társai az acélmű legkorszerűbb és legújabb részlegében dolgoznak, az úgynevezett fo­lyamatos űzemű öntőmű­helyben, melynek létrehozása jóval többe mint egy­milliárd forintba került. A Dunai Vasmű tehát ma is fejlődik, mert bizonyította életrevalóságát. Érdemes fejleszteni, mert az acélcsapolásnak nem csak szép, hősiességgel átszőtt romantikus múltja, hanem jelene és méginkább jövő­je van Magyarországon.

Gulay István
Fotó: Szabóky Zsolt

A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.

Dunaujvaros