Építkezés futószalagon


Pajtás – 1970. október 29.

Építkezés futószalagon


A
csarnok olyan, mint egy fedett focipálya, amelyen féltucat overall-mezbe öltözött játékos serénykedik. A dunaújvárosi betonelemgyárban vagyunk, ahol ebben a pillanatban földrengés kezdődik. De semmi pánik; a katasztrófa tervszerűen tört ki. A rázógép tömöríti a betont. A vibrátoron szobányi sablon nyódik. Néhány lapátos vigyáz rá.


A nagycsarnok látképe. Középen a vibrátoron nyugvó sablonokba daru hordja a nyers betont. Az emberek úgyszólván csak szemlélődnek, a főszerepet gépek játsszák.

Lám, milyen az ember! Én például az ijedségemet kiheverve azon ámulok el, ahogyan a daru megemeli a köbméternyi nyersbetont, a sablon fölé ballag vele, kiönti. Mire a rázógép munkába veszi az anyagot. Majd ismét a daru következik; megragadja a több tonnás tepsit, és gőzre teszi, innen a szárítóba, és így tovább. A mellettem álló Piéter elvtárs pedig, az üzemgazdasági osztály vezetője, a néhány lapátos miatt kesereg.
Hej, elkéne néhány új gép! sóhajtja.
Csupán
az vigasztalja, hogy küszöbön a felújítás. Ha befut a várva várt százmillió forint, úgy bevásárolnak
Pedig
egyáltalán nincs miért restelkednie az üzemnek. Hazánkban elsőként gyártottak paneleket. Komlótól Tatabányáig városnegyedek hirdetik szorgalmukat. Naponta négy-öt lakást gyártanak. A munkások fizetése is jónak mondható. Az üvegezéssel és mázolással foglalkozó Teenager-brigád például állag 1800 forintot (keres. Pedig ők még nem is gyakorlott szakmunkások.
Közben a daru lefut a csarnok túlsó végébe, s megáll egy kész fürdőszoba fölött. Acélkampói, mint a polip csápjai, körbetapogatják, lánccsikorgás, s a négytonnás fürdőszoba megemelkedik, azután, mint egy gyufaskatulya, összecsukódik egy másik mellékhelyiséggel.
Fönn a darus kislány kihajol a kabinjából:
– Kész? – kérdi bizonyára csengő hangon, de ebből hozzánk csak foszlányok jutnak el.
– Mehetsz, Csöpi! – harsogja valaki, mire Csöpi bólint, majd lenyomja a billentyűket. Az acélkarmok elengedik zsákmányukat, s a daru, mint a leintett komondor, odébbáll.
Az udvaron irdatlan fésűk között szállításra váró panelek sorakoznak. Egy vonathosszúságú, utánfutót húzó vontató ügyeskedik a fogak közé. Két panelt vesz a hátára, aztán kifordul, s megindul a kapu felé.


A trailer hátára vesz egy “szobát”, és irány az épülő lakótelep

Mi is csatlakozunk a trailerhez, amely az új lakótelepre igyekszik. Itt is sok fiatal és tengernyi gép fogad. Dömperek, billenőautók, raffinált emelőgépek, szállítószalagok. Az anyagot lift viszi föl a kívánt helyre. Az emeleten csillog a hegesztőpisztoly lángja; a bordaként kiálló betonvasakat kötik össze.
Pillanatra elgondolkodom. Legény koromban magam is építettem. Tavasszal kivonultunk, kevertem a habarcsot, dobáltam a téglát, a mester pedig falazott, vakolt. Ősszel átadtuk a kulcsot. De itt sehol egy tégla, malter, sehol egy fandlival, kanállal dolgozó igazi kőműves, mégis naponta van kulcsátadás. Nem is egy, hanem öt…
Dehát kik építenek? Nézzük csak! A földszinten a parkettázók bőgetik a gyalugépet, az első emelet a tapétázóké, fölöttük fűtésszerelők kopácsolnak. A negyedik emeleten vízvezeték-szerelők vágják a menetet, odébb meg villanyosok kötözgetik a faiakba gyárilag beépített drótokat. Még följebb lakatosak, hegesztők dolgoznak.

A művezető fiatal ember. Technikumot végzett.
– Van kőműves is a beosztottai között? – kérdem.
Kissé csodálkozhat, de nem mutatja.
– Hogyne, a Jani bácsi – mondja előzékenyen.
Már jön is a Jani bácsi. Pirospozsgás, csupatenyér férfi. Deres haját mészégette sapka tartja kordá
ban. Végre egy tőrőlmetszett kőműves!
Jani bácsi, mikor tanulta a mesterségét?
Hát kérem, van vagy negyven esztendeje – mondja.
És mit csinál itt, ezen az építkezésen?
A kézi villanyfúrót kezelem. Lyukakat fúrok a falba, tipliknek, amelyek polcokat, beépített bútorokat rögzítenek, mert tetszik tudni, ezeket a falakat nem fogja a szög.
A
beszélgetésnek gyorsan vége szakad, mert munkához lát a gépek koronázatlan királya, a felhőkbe vesző toronydaru. Nyugodt, méltóságteljes a mozgása. Leemeli a trailerről a falat, azután megindul vele föl, a szédítő magasba, ahol már várják. Végtelen gondossággal ráemeli a már álló falra az elemet, s amikor szinte milliméternyi pontossággal elhelyezte, elernyednek a láncai. Fürge ujjak kiakasztják a kampókat, s a daru eltávolodik.
Lenn
pedig, tisztes távolból valaki felujjong:
Nézd, már kész a nagyszobánk!

TORMA GYŐZŐ

Dunaujvaros