Az égbolt kissé felhős…


Pajtás – 1975. május 7.

Az égbolt kissé felhős…


A Ságvári Endre Ált. lsk. tornaterme,
a dunaújvárosi atlétika fontos “támaszpontja”

A négytusa, mint köztu­dott, 60 méteres sík­futásból, távolugrás­ból, magasugrásból és kislabdahajításból áll, ebben a “szakmában” te­hát nem sok idő marad az unalom­ra. Különösen azok találnak benne állandó elfoglaltságot, akik fejükbe veszik, hogy valami említésre méltót fognak produkálni. Az ilyesmire tényleg csak az képes ebben a szi­gorú sportágban, aki legény a gáton. Vagy leány.


Egyre több a veszélyes ellenfél! Ebben a “szakmában” nem sok idő marad az unalomra!

Mint például a dunaújvárosi négytusázók. Télen a tornateremben töl­tik életük jó részét, meglehetősen in­tenzív tevékenységgel, tavasszal a szabadban teszik ezt, nyáron meg nyerik a versenyeket. 1969 óta nem lehet “levakarni” őket az olimpiai táblázat tetejéről, és közben a nem­zetközi négytusaversenyeken is meg­tanulták az ellenfelek, hogy Dunaúj­város nevét bizonyos tisztelettel kell ejteni. (Tavaly Berlinben például el­sők lettek, holtversenyben a román csapattal!)
Dunaújvárosi négytusázót hat esz­tendeje csak dunaújvárosi négytusázó győzött le. A két “szomszédvár”, a Ságvári Endre Általános Iskola meg a Vasvári Pál Általános Iskola csapata felváltva nyerte az olimpiá­kat, és egymás kezéből csavarták ki az országos csúcsokat. Egymást foly­ton legyőzve emelték egymást mind magasabbra…
És ezen a nyáron – az eddigi eredmények elismeréseképpen – Dunaújváros kapta a nemzetközi négytusaverseny rendezésének jogát. A versenyre 15 ország – NDK, Szovjetunió, Lengyelország, Cseh­szlovákia, Jugoszlávia, Románia, Vi­etnam, Kuba, Mongólia, Bulgária, Franciaország, Svájc, Belgium, Finn­ország és természetesen Magyaror­szág nevezett. A város tehát parádés napok előtt áll, afféle “gyermekolim­piát” láthat majd július 6-17-ig.
Csak éppen dunaújvárosi verseny­zőket nem biztos, hogy láthat. Mert ehhez előbb az úttörőolimpián kelle­ne győzni, a hatéves veretlenséget pedig éppen ebben az esztendőben fenyegeti veszély.
Az égbolt kissé felhős…

– Nincs csapat! – csóválja a fe­jét Hornyik Károly, a “vasvárisok”’ főnöke. – Illetve csapat az van, ha­nem az eredmények… eh, hagyjuk. Elég az hozzá, hogy meg sem köze­lítik a tavalyiakat. Hiába… sokan kiöregedtek. Az idén inkább egyéni számokban számítunk sikerekre… De nemzetközi verseny sajnos négy­tusában lesz!…


Alakul a csapat, gyűlik az erő…
Vajon elegendő lesz-e a forró napokra?…

Nézzük az edzést. Még nézni is fá­rasztó, tehát inkább beszélgessünk!
Kislabdahajításban és távolugrás­ban indulok – mondja Joó Laci. – Ezekben a számokban tavaly Kántor Gyuri jó magasra emelte a mércét; 69,50 m-es és 6,30 m-es teljesítmé­nyekkel tartja a csúcsot! Nehéz lesz tehát említésre méltót produkálni. Nehéz, de úgy érzem, nem lehetet­len… !


Csonka Edit a súlyzóval

– Ez az utolsó évem az úttörők között. Szeretném, ha úgy sikerülne, mint az 1973-as esztendő! – mond­ja Csonka Edit, aki 1973-ban, hatodi­kos korában (!) többek között meg­nyerte Presovban (Csehszlovákia) a nemzetközi négytusaverseny leány egyéni versenyszámát! – Sajnos, er­re az évre már csak a távolugrás maradt. Jelenleg 506 cm a legjobb eredményem, de az olimpiáig képes leszek 540 cm körüli teljesítményre is. Ez pedig “aranyat” érhet!
Jó, jó, de nemzetközi versenyt mé­giscsak négytusából rendeznek. Mi van a négytusával?
– Hát… a tavalyi csapat jobb volt – tűnődik Mudra Erzsi. – Most valahogy az összetartás sem olyan, mint régen…
– Nincs ebben semmi csodálatos – mondja Bácsváry István, az isko­la igazgatója, aki “alaposan benne van” az eddigi eredményekben. – Régen is versenyről versenyre javult a csapat eredménye is, meg a kollek­tív szelleme is. Természetesen ez nem törvényszerű. Egy azonban biz­tos; ez a csapat még nem verseny­zett!


Bakos Dezső a medicinlabdával

Viszont felkészült, ehhez kétség sem férhet. Gondolatban újra vissza­szaladunk a tornaterembe, és látjuk Vigh Márti, Bakos Dezső, Jancsó Ru­dolf meg a többi négytusázó határo­zott és fegyelmezett munkáját.
Lehet, hogy csak felhőátvonulá­sokról van szó?…
– Nincs csapat! – mondja Matéz Tivadar, a “vasvárisok” testnevelője.
– Az olimpián inkább kézilabdá­ban, tornában és egy-két egyéni számban vannak esélyeink. Józsa Gyuri például a csapat “átlövője”, 1961-ben született, de ettől függetle­nül 182 cm magas és 85 kiló. Még fejlődésben van. Eredményeiről csak annyit, hogy kislabdahajításban és súlylökésben… vannak egészen el­fogadható eredményei. Négytusában? Az az érzésem, hogy a dunaújvárosi csúcsokat már csak az emlékköny­veink őrzik tovább az olimpia után.
És a szekszárdiakat emlegeti meg a tatabányaiakat, meg a pécsieket, meg a szolnokiakat, meg a budapes­tieket…


Joó Laci és társai, “laza” gimnasztikazás közben.
A felkészüléssel nem lesz baj!

– Dunaújváros vendégszeretetét természetesen cseppet sem befolyá­solja, hogy lesz-e hazai együttes a versenyen, vagy sem – mondja Győr Zsuzsa városi úttörőtitkár. – Számunkra csak az a fontos, hogy minden vendégünk jól érezze magát. Az esemény forgatókönyve lényegé­ben elkészült, ezen már csak apróbb változtatások várhatók. A XIX. “Ba­rátság” Nemzetközi Könnyűatlétikai Négytusaverseny résztvevőinek bő­séges szabadidős és kulturális prog­ramot, edzéslehetőségeket, szórakoz­tató rendezvényeket, és persze zavar­talan versenyzési és pihenési lehető­ségeket biztosítunk, és ebből a mun­kából a helyi úttörőcsapatok is kive­szik a részüket. Azt pedig monda­nom sem kell, hogy szívből szurko­lunk majd a magyar együttesnek, bármelyik részéből is érkezzenek az országnak!…

No, nézd csak, időközben elvonul­tak a felhők, és kisütött a Nap!…

CSER GÁBOR
FOTÓ: GAÁL ZOLTÁN

Dunaujvaros