Ország-Világ – 1975. július 30.

A löszfalba ragadt, régi, pentelei házak fölött már az új, szocialista város lakóépületei törnek a magasba


(az újságban így, tükörképezve jelent meg)

VÁROSNYI TÖRTÉNELEM

Fejér megyei tudósítónktól

– Huszonnyolc esztendős voltam akkor, amikor egy orvosi vizsgálaton a doktor megkérdezte: “Mondja, ugye maga sportol” – Én nagyon – válaszoltam -. Hordom a maltert. De ilyen sportolót jó pár ezret talál. Pentelén.
Szferle Pálné, az 1926-os születésű pen­telei városalapító, visszaemlékezve is jót derül a történeten.
– Igaz, tenyeremen a bőr: mint a smirgli, olyan volt. Ilyen simogatáshoz szoktak akkor a gyerekeim is…

*

A 6-os útról három bekötő út vezet Dunaújvárosba. Ha térképen nézem, olyan, mint hogyha nyilat formázna, a kötelező haladás irányát.
Valahol a 70-es és a 71 -es kilométerkő között hatalmas tábla: 30 ÉVE SZABAD HAZÁNK 25 ÉVE SZÜLETETT DUNAÚJVÁROSA KÖSZÖNTI ÖNT!
Bennünket köszönt a város? Nekünk kell a várost köszönteni.

*

Gubacsi Gyula: Mi Tassról jöttünk a feleségemmel. De hát nemcsak mi, sok ezren, az ország minden részéből. Már negyvenkilencben megindult a népvándorlás Pentelére. Kompon jöttünk át, kérdezte a révész: “retúrt?”. Mi meg mondtuk, hogy csak oda kérjük a jegyet. Először utat építettünk, aztán a kukoricatáblák helyén elkezdtük a Vasmű és a város építését. Sokszor végiggondoltam már, mit teremtettünk és a vége mindig az: elégedett vagyok, hogy akkor 25 év előtt tudtam, nem kell visszajegy.


1952. augusztus 24-én a DISZ-tábor “Augusz­tus 20” brigádja munkába indul

*

Már-már modoros a kijelentés: Dunaújváros a vasra, a Vasműre épült város. És mégis nincs olyan beszélgetés a városban a városról, amelyben ne szerepelne a “pen­telei lösz”. Az évezredek során hegybehor­dott lösz, amely alapja, egyben ellensége is a városnak. Ellensége, mert nem akarta vállalni a terhet, ellensége mert kordában tartása, a partvédőmű üzemeltetése évente kétmillió forintot igényel.
Dunaújvárosban mégis szeretettel beszélnek a löszről, mert ha róla szólnak, küzdelmükről beszélnek és 25 év győzelmeiről.

*

– Hogy került Pentelére?
Szferle Pálné úgy válaszol, mintha mindennap hallaná a kérdést, pedig talán ilyen konkrétan most én kérdezem tőle először. Nem kérdezték eddig tőle, de ő magában tán százszor is válaszolt rá.
– Az első férjem után jöttem. Három gyerekkel az anyósnál hagyott, ő meg itt élte életét. Azt mondta a család: “Menj lányom, térítsd észre”. 1949. április 18-án kerültem a betonútépítőhöz vízhordó lánynak. Aztán elébb léptem, betonlocsoló lettem. Mert ugye akkor még csak utat építettünk. Amikor aztán a Vasműt elkezdtük, úgy lett, hogy megint avanzsáltam, konyhalány lettem. Olyan volt a munkám, hogy hordtuk ki az építkezésre az ebédet.
– Teherautón?
– Mit gondol maga? Lovas kocsin! No mondom tovább: Ötvenkettő júniusában készült a déli barakk, ott lettem sportszertáros. De kevés volt a pénz, unalmas is volt, de inkább a pénz miatt, akkor már egyedül neveltem a három gyereket, elmentem malteroslánynak. Ötvenhatig azt csináltam.


Ők könyvből tanulják a város történelmét

“Déli” barakk”, “ezres” barakk – létük ma már emlék, történelem. A déli barakk helyén most a Vasmű egy gyárrészlege áll, más részén garázsváros épült.
Ahol ma a házgyár áll, ott volt egy hatalmas ételkiosztó ebédlő, úgy hívták: Pipacs. Mert pipacsos mezőre tették ott és akkor a barakk-konyha alapjait.

*

Nics János: Mikor én jöttem, már jó pár ház állt itt. Amit akkor kaptam, abban lakunk most is. S hogy mégsem abban? Jöttem a vakolatlan házba, itt a kapu mellett még lábon állt a kukorica, s vigasztaltam az asszonyt, hogy a kohász, az mindenhol kohász, mert Ózdról jöttünk, szép lakásból, megbecsülésből. Hogy miért jöttünk? Hívtak, úgy mondták, a legjobbakat hívják, s tudtam, hogy kell itt a munkám.
Nics Jánost az idén harmadszor választották meg országgyűlési képviselőnek.

*

Hosszú ideig sok neve mellett a Vasmű városának nevezték. Most négymilliárdos beruházással bővülő papírgyára, házgyára van, textilüzeme, fehémeműgyára, óragyá­ra, változatlanul jelentős építőipara van. Mégis a Vasmű volt az indok, az alap, a “teremtő”.

*

(Borovszky Ambrus: Volt egy idő, amikor leállították a Vasmű építését. Igazgató voltam akkor is, csakhogy akkor nekem olyan feladatot szántak, hogy “múzeumőr” legyek, az állagmegóvás igazgatója. Akkor mi itt titokban és “illegálisan”, amennyire tellett, mégis folytattuk az építkezést. Nem büntettek meg érte.)

*

A Dunai Vasműben 1951-ben indult elsőnek az öntöde, 52-ben a tűzálló anyaggyártás, 54-ben a nyersvas- és acélgyártás, 1960-ban a melegen hengerelt lemezek gyártása, 65-ben pedig a hideghengermű is elindult. A vállalat 1969-ben visszafizette az építési költségeket és a korábbi termelés kezdeti veszteségeit.
A Dunai Vasmű acéltermelése ma már meghaladja az 1,15 millió tonnát, a hengerelt készáru termelés pedig eléri az 1,5 millió tonnát. A Vasmű termelési értéke 1975- ben előreláthatólag eléri a tízmilliárd forintot.
(IDÉZET A DUNAI VASMŰ ÜZEMI LAPJÁBÓL, AZ “ÜST”-BŐL.)

*

–  Az építőknél ismerkedtem meg fér­jemmel Szferle Pállal. Ő volt a brigádvezetőm. Elvált ember volt, három gyerekkel. 53-ban volt az esküvőnk. Kaptunk a barakkban egy bejáratot, az két szobát és mosdót jelentett, ott éltünk mi ketten hat gyerekkel, míg aztán megszületett a hetedik. Amikor a kokszolómű elkészült, oda került a férjem is kőművesnek. Most ott csoportvezető, a gyáregység párttitkára.

*

Tizenháromezer dolgozója van a Vas­műnek. Dolgozóinak jelentős része kubikosból, segédmunkásból, homok- és sárdagasztóból lett a Vasmű dolgozója. És a városépítő rangja még magasabb titulust kapott azzal, hogy a maga építette üzemben dolgozik, a maga építette házban lakik.
Dunaújvárosban – a pentelei részt kivé­ve – nincs magántulajdonban kert, telek.
Dunaújvárosban ritka az emberek előtt az ismeretlen arc, az emléktelen beszélgetés.
Dunaújvárosban, ha meghirdetik, 15-20 ezer ember dolgozik együtt egy-egy vasárnap a város szépítésén, a műjégpálya építésén, a fedett uszoda alapjainak ásásán.

*

– Most várom éppen az uramat, idejön mindig értem, tudja itt a 26-os Építőipari Vállalat szállásgondnoka vagyok, szóval jön értem, mert bevásároltam, s én nem cipelhetek. Egyszer leestem a pallóról, azóta vagyok így. Különben itt lakunk nem messze, nemrég cseréltük a lakást, mert kirepültek a gyerekek. A hétből négyen családostól itt laknak. Saját lakásban Dunaújvárosban. Az egyik bolti pénztáros, a másik technikus, a harmadik felszolgáló. A legkisebb, a fiú, az itt szakmunkás a 26-osoknál, ő a vállalat KISZ-titkára. Tudja-e, hogy mind a hét gyerekünknek saját lakása, saját kocsija van? …

*

A város első tanácselnökéről, Berecz Bertalanról utcát neveztek el.
De hány utca kellene, hogy minden arra méltó városalapító neve táblán szerepeljen? Mégis: kell-e tábla? Nincs-e szívekbe és agyakba vésve minden közös tett, s minden tett, amelyet a közösségért tettek? Elfelejtetik-e a zseniális városépítészt Weiner Tibort, vagy a város parkjait minden tanácsülésen “kivont karddal” védő mun­kásasszony tanácstagot?

*

Négyóránként, csapoláskor, csillagfénybe öltözik az acélmű. A városban bárkit kérdezel, órájára néz, s megmondja, mikor van csapolás.
Ez így természetes, hiszen a város és a Vasmű együtt született.
A Dunai Vasmű ez év júniusában megkapta a Munka Vörös Zászló Érdemrendet. Egy papírgyári munkás így nyugtázta:
– Örülök hogy megkaptuk ezt a kitüntetést.
Mert a 13 ezer ember minden mozdulatában, minden tettében 50 ezer városlakó városhoz, Vasműhöz való hűsége, szeretete és akarata is benne van.

S. Boda András
Fotó; MTI és Kabáczy Szilárd felv.

Ország-Világ – 1975-09-10
“Városnyi történelem” címmel nagy cikk jelent meg a lap július 30-i számában, amelyhez – elsősorban a nőolvasókhoz szólva – szeretnénk néhány kiegészítést fűzni. A Dunai Vasműben 3600 nő dolgozik. 1970 óta a vállalat fokozott erőfeszítéseket tesz a nődolgozók élet- és munkakörülményeinek javítására. Például: a gyermekgondozási segélyből visszatérő nőnek a munkaterületén ez idő alatt végrehajtott bérfejlesztést meg kell kapnia. A dunaújvárosi kicsinyek számára 280 személyes óvodát építettek, ezenkívül 120 gyereket befogadó ideiglenes óvodát működtetnek. Így már minden jelentkező gyermeket fel tudnak venni Dunaújvárosban. Ez azért különösen fontos, mert a születésszám itt magasabb, mint az országos átlag. A vállalat lakásépítési akciójában  több mint 1000 dolgozó – 90 százalékban fiatal házas – jutott az 5 éves tervidőszak alatt (kedvezményekkel) szép otthonhoz. A Vasmű két nagy üdülőt építtetett: Balatonszéplakon és Gyopárosfürdőn, Alsóörsön pedig 160 gyermek számára tábort működtet. 1972 óta évről évre mind több dolgozó vesz részt külföldi csereüdültetési akcióban, s utazik Csehszlovákiába. az NDK-ba és Bulgáriába. Ez évben először 40 fizikai dolgozó részére a szakszervezeti bizottság térítésmentes üdülést szervezett. A részesedési alapból anyák napján és az iskolakezdés előtt mintegy 600 dolgozónak nyújtanak anyagi segítséget, ezenkívül a betegek és az anyagi problémákkal küzdők számára nagy összegű szociális segélyt biztosítanak. Mindezeken kívül számos más intézkedés is bizonyítja, hogy a vállalat kollektívája a munka megbecsülésén túlmenően osztozik az emberek örömeiben, és gondjaiban.”

SZTOJKA LAJOSNÉ, NŐFELELŐS.
DUNAI VASMŰ VÁLLALATI SZAKSZERVEZETI TANÁCSA

Ország-Világ -1975-10-01
“Városnyi történelem címmel városomról, Dunaújvárosról olvastam lapjukban. Engedjék meg, hogy kiegészítsem az írást. A város építése tulajdonképpen 1949-ben kezdődött, a Vasműé 1950-ben. Ebben az időszakban az egyetlen orvos voltam itt. Hozzám tartozott a Dunapenteléhez kapcsolt községek orvosi ellátása is. Igen gyakran, napokon át, nem jutott idő arra, hogy ágyban aludjam. Sebészeti esetek (kisebb műtétek is), gyermek-, nőbetegek ellátása is rám hárult, s az elég gyakori szülések levezetése is. Emlékezetem szerint, orvosok csak 1951-52-ben jöttek Dunaújvárosba, az akkor megnyílt orvosi rendelőintézetbe, amelynek 1964-ben igazgató főorvosa lettem. Ezt a munkát (hozzám tartozott a járás 21 körzeti orvosa is). 1964 október végéig láttam el, amikor is nyugdíjba mentem, de azóta is dolgozom csökkentett munkaidőben. A város rohamosan fejlődik. Kulturális téren is nagy lépéseket tettünk előre. Az itt lakók rengeteg társadalmi munkát végeznek városuk érdekében. Mint egykori alapító kívánom, hogy lakói ilyen elégedettek legyenek mindig, mint most.”

DR. SIMAY ARTÚR NY. IGAZGATÓ FŐORVOS

Dunaujvaros