A Duna Védelmi Nemzetközi Bizottság kezdeményezésére a Duna Védelmi Egyezmény aláírásának tizedik évfordulója alkalmából, tizenhárom Duna menti ország 2004. június 29-én rendezte meg az első NEMZETKÖZI DUNA-NAPot. A hagyományteremtő ünnep célja, hogy felhívja a figyelmet a tíz nemzet által naponta használt és gyakran kihasznált folyóra. Vigyázzunk RÁ!

Pallag Zoltán

DUNA

Egészen közel, a parttól mintegy ötszáz méterre lakom,
ahol egykor az avarok népe is, kikről egészen
a kilencszázhatvanas évekig nem hitték el,
hogy házakban éltek, hiszen vadak voltak,
és a vadaknak nem voltak házaik,
és féltek tőlük még a langobardok is,
pedig a gepidák ellen jó szövetségeseik voltak.
Éppen itt, ahol most lakom, a parttól ötszáz méterre,
a hatvanas években itt ásták ki az archeológusok
az avarok első házait, vagyis azóta, és innen
ismeri a tudomány egy másik oldaláról
ezt a nomád népet, kik senkinek sem kegyelmeztek,
így a gepidáknak sem, ezért a gepidák éppúgy „eltűntek,
mint az avarok, kiknek sem nemzetségük, sem ivadékuk nincsen”,
ahogy a krónikás feljegyezte, én pedig most a várost jegyzem fel
itt, amely ugyanúgy el fog tűnni, ahogy az avarok házai,
vagy ahogy a szír íjászok tűntek el Intercisából,
ahogy Intercisa maga is eltűnt, éppúgy,
ahogy egyszer majd én fogok – az eltűnt város krónikása -,
Dunaújvárosból, az egykori Intercisából,
ebből a negyedik emeleti ablakból, ahonnan
ha kissé balra elnézek, az esőben zöld mezőt látok
a Duna, vagyis a világ másik oldalán: a Barbaricumot.
Nemzetségem onnan származik az erdőkön túlról,
ahonnan az avarok, ahonnan a cement és a tégla
ehhez a lakáshoz, amit talán éppolyan sztálinvárosi nők
építettek, teljesítve 210%-ot, mint aki mögöttem ül
az ágyon, forgat egy Czóbel-albumot, míg én az ablakból
nézem az ázott zöld mezőt ezek között a háztömbök között
itt Intercisában, Sztálinvárosban, Dunaújvárosban
ebben a záporban, a betonszürke ég alatt.

Vers forrása: Holmi, 2006, június

_____________________

Pallag Zoltán 17 éves korában – 10 évvel ezelőtt – versekkel kezdte, s versekkel folytatta; az elmúlt három évben rendszeresen publikált, jó lapokban is. S méltán: fanyar hangja hovatovább felismerhetővé válik. 2004 óta prózát is publikál, s amit ismerek belőle (Pont jó a fehér kötél, Mozgó Világ, 2005/9.), azt mutatja, hogy ebben is tehetséges. Irodalomkritikával is foglalkozik, érdekes interjúkat készít (például Sinor Dénessel készült interjúja nemcsak tárgyilag volt figyelemre méltó, hanem az agg tudós karakterét is föl tudta villantani), továbbá – mint végzős archeológus – máris elkezdett publikálni, elsősorban a magyar régészet történetét feltáró tanulmányokat és recenziókat. 

Radnóti Sándor – 2005 (szepiroktarsasaga.hu)

Dunaujvaros